Fogarasi-havasok

A Fogarasi-havasok a Déli-Kárpátok, és egyben  Románia legnagyobb hegytömbje. 70 km-es hosszúságával és 40 km-es szélességével, hozzávetőlegesen 3000 négyzetkilométeres területével, számos 2400-2500 méter feletti csúcsával méltán vívta ki magának az Erdélyi Alpok címet.

Nyugati határát az Olt völgye képezi, keleten a Királykő és a Persányi hegység határolja, északon a Fogarasi-medence terül el, míg délen a Cimpulung, Bradetu, Arefu és Jiblea medencék határolják. A Fogarasi-havasoktól délre, mondhatni ezzel párhúzamosan húzódik egy alacsonyabb, mély völgyek szabdalta második hegylánc, amelyet a Jezer-Papusa, a Ghitu, a Fruntii és a Cozia hegységek alkotnak. A két hegyláncot a keleti oldalon a Dimbovita folyó felső szakasza, nyugaton pedig a Lovistea medence választja el. 
 
A Királykő és az Olt-szorosa (Vöröstorony-Ciineni) között több mint 70 km hosszúságban elterülő Fogarasi főgerinc központi részén a több tucat 2400-2500 m fölötti csúcs és az ezeket összekötő nyergek fűrészfogszerű láncolatban követik egymást. A keleten elhelyezkedő Lutele-csúcs (2176 m) és a nyugati Moasa-csúcs (2034 m) között, légvonalban számolt szinte 50 km hosszúságban a főgerinc magassága egyetlen alkalommal csökken 2000 m alá, az 1923 m-es Zirna-nyeregben.

A Kis-Galasescu és a Negoi-csúcs között a gerinc átlagmagassága 2450 m. Ugyanezen rész hegynyergeinek az átlagmagassága 2290 m, a legtöbbjük valamivel 2300 m fölött helyezkedik el. A legalacsonyabb nyereg ezen a részen az Árpás-nyereg (2170 m), míg a legnagyobb szintkülömbség egy nyereg és a szomszédos hegycsúcs között 222 m, az Orzanelei-nyereg (2305 m) és a Nagy-Vist csúcs között.

A főgerinc keleti és nyugati végződései lényegesen alacsonyabbak a központi részeknél. A keleti oldal a Comisu-csúcstól (1883 m) két, már többnyire erdő borította ágra szakad. Az egyik kelet, észak-kelet irányú és a Vacarea-Mare (1721 m), Vacarea-Mica (1510 m), Tagla (1641 m), Fata Sfintu Ilie (1626 m), Fagetul csúcsokon túl a Poiana Marului nyeregben (770 m) és a Sinka-völgyében ér véget, amely elválasztja a Persányi-hegyektől. A másik kelet, dél-kelet irányú, és a Lerescu (1690 m), Fagetul Caprei (1513 m), Manastirii (1613 m), Ciocanea (1631 m), Tamasul Mare (1735 m) csúcsok irányában a Curmatura Foii-nyeregben ér véget, amely elválasztja a Királykő hegységtől. A hegység nyugati vége a Chica Strimbanului (1511 m) csúcstól szakad három rövidebb, erdő borította ágra, amelyek az Olt völgyében érnek véget.

Északon a Valea Groapelor és a Valea Gavanelor, délen a Valea Lutelor és a Valea Surului között elterülő Fogarasi főgerinc a földtörténeti negyedkorban kialakult gleccserek eróziós nyomait viseli magán. A jégárak nyomán kialakult hatalmas gleccservölgyek, morénahalmok, tengerszemek, valamint az ezeket elválasztó, sokszor penge élességű gerincek késztették Emmanuel de Martonne francia földrajztudóst, hogy Erdélyi Alpokként emlegesse a Fogarasi-havasokat.

A főgerincből úgy északi-, mint déli irányba számos mellékgerinc ágazik le. Az északiak többnyire párhúzamosak és viszonylag rövidek, nem haladván meg a 10 km-es hosszúságot. A központi részen, a Szombatfalvi-völgy és a Serbota-völgye között elhelyezkedő 12 mellékgerinc többsége nagyon keskeny és erősen tagolt a magasabb részeken, így csak hegymászók számára járhatóak, a megfelelő felszerelés használata mellett. Ezek közül a legfontosabbak a Muchia Dragusului, Muchia Zanoaga, Muchia Vistea Mare, Muchia Girdomanu, Buteanu-gerinc, valamint a Romániai sziklamászók téli próbakövének tartott Kis-Árpás gerinc. Az északi oldal úgy turisztikai, mint látvány szempontjából legfontosabb gleccservölgyei a Vistisoara, Nagy-Vist, Ucisoara, Ucea Mare, Podragu, Podragel, Nagy-Árpás és Kis-Árpás, Bilea valamint a Serbota-völgyek.

A dél felé elterülő hegylábak sokkal hosszabbak, szélesebbek és szelidebbek, mint északi társaik, ezért itt a pásztorkodás és a legeltetés is elterjedtebb. Négy ezek közül meghaladja a 30 km hosszúságot és számos hegylábi mellékgerincben ágazik szét. A legfontosabb a Moldoveanu csúcsból leágazó Moldoveanu-Scarisoara-Picuiata gerinc,  amely az összes dél felé induló hegyláb közül a leghosszabb, és a legnagyobb átlagmagassággal rendelkezik.
Románia 14, 2500 m-es vagy ezt meghaladó csúcsa közül nyolcat a Fogarasi-havasokban találunk: Moldoveanu (2544 m), Negoiu (2535 m), Nagy-Vist (2527 m), Lespezi (2517 m), Vinatoarea lui Buteanu (2507 m), Hartopu (2506 m), Cornu Caltunului (2505 m) és Dara (2500 m).
Vízrajzilag a hegység, a főgerinc irányából adódóan, két vízgyüjtő medencére osztódik: az Olt északon, észak-nyugaton és az Arges medencéje délen, dél-keleten. Az északi oldal folyóvizei rövidebbek és kissebb vízhozamúak, viszont Erdély, és egyben Románia legsűrűbb vízhálózatát képezik. Érdekesség, hogy a Felek és a Riul Mare kivételével matematikai pontossággal északi irányba folynak, párhuzamosak és szinte azonos távolságra helyezkednek el egymástól.
Habár hozamuk alapján inkább patakoknak lehetne nevezni, a Fogarasi-medencét lakó népesség büszkén folyóként emlegeti mindahányat (Vistea, Ucea, Árpás, Riul Mare, Felek stb).

A déli irányba induló vízfolyások, a terep adottságaiból eredően hosszabbak és bővizübbek, mint északi társaik. A hegység nyugati végén eredő patakok az Oltba, a többi az Arges folyóba ömlik (Valea Rea, Buda, Capra, Boia Mare).

Az északi oldal legfontosabb tavai között említjük az Urlea, Vistisoara, Podragu, Podragel, Bilea, Doamnei és Avrig (Feleki) tavakat, míg a déli oldal legnagyobb tavai a Lacul Mioarelor, a Valea Rea nyugati tava, Scarisoara, Iezerul Podul Giurgiului, Capra és a Caltun. A legnagyobb kiterjedésű a 4,65 ha-os Bilea-tó, a legmélyebb a Podragu-tó (15,5 m), a legnagyobb magasságban a Lacul Mioarelor (Bárányok tava) fekszik, 2282 m-en. A déli oldalon számos mesterséges tó található, melyek közül a legnagyobb a Vidra-tó, de számottevő kiterjedésű a Topolog, a Vilsan és a Lacul Baciului is.
A hegység dél-keleti szélén, a Dimbovita folyó felső részén található az ugyancsak nagy kiterjedésű Besenyő-tó.