Egy kis előzetes a sűrűn felbukkanó kérdésekre, illetve arra is, hogy mire való egy túravezető

• Erdély hegyei nagyrészt megmaradtak természetes vadságukban ( hasonlítva például a Tátrával vagy az Alpokkal). Ez viszont jól is van így, mivel egyrészt elriasztja a túl nagy emberáradatot, másrészt nincs agyonszabályozottság, ami minden valamirevaló természetjárónak, hegymászónak a háta közepén jön ki. Turistajelzések vannak, de soha nem tudhatod biztosan, hogy a térképen feltüntett jelzés egyezik vagy sem a terepen találhatóval. Átfesthették, tarvágás tüntethette el, kulcsfontosságú, jelzéssel ellátott fát vághatnak ki, a tisztások jelzést hordozó fémoszlopai pedig föltétlenül szükségesek valaki számára, például a pásztorszállás tetejét tartani. Tehát nincs más megoldás, mint az alapos terepismeret és a fejlett tájékozódási képesség.
  
  
• medvék vannak, nem is kevés, és ha nem szakszerűen kezeljük a helyzetet, valóban veszélyesek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy akkor be sem tesszük a lábunkat az erdőbe, ha kedvük szottyan, úgy is meglátogatnak a saját udvarunkon is. Általános, minden esetben működő szabályok nincsenek, de egy 2o-3o éves erdőjáró tapasztalattal rendelkező túravezető az adott esetben pontosan fogja tudni mit kell tennie, illetve nektek mit kell tennetek.
  
  
• sűrűn meg szokták kérdezni a túravezetőinktől, hogy találkoztak-e már medvével. Erre csak egy másik kérdéssel lehet érdemben válaszolni: sikerült-e valakinek mondjuk Pesten úgy leélnie 3o évet, hogy nem találkozott villamossal?
  
  
• a medvéknél nagyságrenddel nagyobb problémát jelentenek a sok esetben borjú nagyságú, rendkívül agressziv, 8-1o-es falkákban támadó pásztorkutyák. A pásztor néha rájuk szól és megállítja őket, de legtöbbször csak nézi és remekül szórakozik. A hivatalos válasz az, hogy ha megállítja őket elbátortalanodnak. és a tolvajra sem fognak rárontani. Törvény természetesen létezik erre is, de ki tartassa be a hegy tetején, ha sok esetben rendfenntartóink a városok utcáin sem tudnak érvényt szerezni neki. A megoldást ebben az esetben is egy tapasztalt túravezető jelenti, aki idejében megállítja a rohamot. Ez itt nem túravezetői önfényezés, hanem maga a egyszerű igazság.
  
  
• minden itt feltüntetett túra átlag emberek teljesen átlagos fizikai teljesítményéhez van szabva, és számtalanszor volt kipróbálva, itt-ott ésszerűen módosítva. Mindig be van számítva tartalék idő és tartalék megoldás, így mindenki a saját ritmusában túrázhat, mindenkit bevárunk és hozzá igazítjuk a haladást. Hogy mégis sok embernek nehéznek tűnhet, annak több oka is van. Csak kapásból felsorolva néhány:
  
  
• müzliszelettel el lehet űzni az éhségérzetet a hivatali számítógép előtt, de hegyi terepen gyalogolni néhány órát már elég bajos, tehát a normális táplálkozás ( és folyadék fogyasztás) kulcsfontosságú már a túra előtt, és közben is.
  
  
• a Csíki-havasok, a Hagymás-hegység vagy a Hargita csak laza középhegységnek számítanak, de lényegesen nehezebben járhatóak mondjuk a Pilisnél, és ha ne adj isten csak 1-2 Balatonparti sétával edzettünk rájuk, komoly problémákkal nézhetünk szembe.
  
  
• a legnagyobb problémát mindenképp a mentális hozzáállás jelenti. Rég bizonyított tény, hogy mindenki sokkal többre képes, mint elsőre akár önmaga gondolná, de ehhez akarat is kell, nem csak izomzat. A természetjárást élvezni csak úgy lehet, hogy az erdőt, mezőt, hegyet nem egy ellenséges közegként fogjuk fel, és minden lépésnél csak arra összpontosítunk, hogy még sokat kell-e fölfele menni ( lefele sem sokkal könnyebb), hanem a táj szépségével, a tiszta levegővel, fűvel, virággal, bogárral törődünk.
  
  
• többször előfordult már, hogy valaki csak azért vett részt a túrán, mert férje, felesége, anyja, anyósa, stb. szerette volna, ha ő is jön. Nem kell hangsúlyozni, hogy végignézni is szörnyű volt. Ha nincs motiváció, emlékezetes túra helyett egy emlékezetes kínlódás lesz belőle.
  
  
• és igen, az ösvények felfele menet emelkednek és lefele lejtenek :), laposan hegyet mászni nem lehetséges. Erdélyben csak a focipálya (ha) lapos, oda meg mi nem szervezünk túrát.
  
  
• végül pedig a piszkos anyagiakról, mivel néha ez is felmerül, hogy miért annyi amennyi. Az EU-s belépés egyik hozadéka a nyugat-európai árak is: üzemanyagban, autóalkatrészben, felszerelés árakban, általános fenntartási költségekben. Mivel nagy a szórás, a túravezetőink sokszor tetemes távolságokat tesznek meg a túra kiindulási pontjáig és vissza, sok esetben nem éppen jó állapotú utakon ( lásd Vargyas-szoros, Carnic menedékház a Retyezátban, és még hosszan lehetne sorolni). Tehát itt jönnek a kiadós üzemanyag és szervizköltségek. Következnek a felszerelés költségek. Bárki aki túrázik, hegyet mászik, tudja, hogy ez sem egy olcsó mulatság. Mi naponta gyűrjük ezt a felszerelést, így a Decathlonos Quechua szint nem jöhet szóba. A díjban természetesen benne van a túravezető része, a többnapos túrák esetében pedig a menedékház díja, az élelem, stb. Ezen felül ott van még a weblapok fenntartása, a csapat edzőtúrái, új útvonalak bejárása, természetjárásban érdekelt fiatalok támogatása, turistautak felujítása, jelzések, eligazító táblák, pihenők, hidak, védőkorlátok kiépítése ( lásd Békás-szoros, Cohárd, Vártető, Szent-Anna tó, Toronykövek Tusnádfürdő környékén). Aki zokon veszi, hogy miért kerül 15 vagy 2o euroba egy egynapos túrán való részvétel, ezekre természetesen nem gondol. Mondjuk nem is az ő dolga, de a fenntiek ismeretében azért gondoljuk, érthetőbbé válik a képlet.