| |
A tudatos vásárlásról
Erdélyi Gyopár 2008/3, Csiki Attila, Székelyudvarhely
Emlékszem, 1990-ben az első bicebóca reklámok, cég táblák megjelenése delíriumot okozott. Ez volt a belépő a fogyasztói társadalomba.
Azóta vásárolunk. Cipőt, fogkrémet, mosóport, üdítőt, kabátot, autót. Szavazunk... a polcon sorakoznak a jelöltek. Ismerjük őket, a televízióból, plakátokról, rádióból, a szomszéd lány feszes pólójáról, médiasztárok elszólásaiból, mindenhonnan. Az egész életünk – és erről a média gondoskodik – nem más, mint hatalmas vásárlási kampány. Szavazó cédulánk a pénz. Nincs tekintettel nemre, fajra, életkorra. A fogyasztás kultuszát hoztuk létre, a fogyasztói társadalom templomait építjük, ahová naponta áldozni járunk, papjainak szavait lessük. Vásárolunk... Mindig, mindenhol, mindent. Jó nekünk...
A tudatos vásárlás sokak szemében különcködés, próféta-szindróma – de tudja-e mindenki, mit jelent ez tulajdonképpen? Tudatosan vásárolni nem azt jelenti, hogy csípőből elutasítunk termékeket, misztikus „E” adalékanyagokat, márkaneveket, nem bojkott listák kaján böngészését, hanem inkább annak eldöntését, hogy amit megveszünk egyezik-e életvitelünkkel, erkölcsi magatartásunkkal, jogainkkal.
Tudatos döntéseinket nem szellemi képességeink színvonalában kell keresnünk. A reklámipar (kivételt képeznek a társadalmi célú hirdetések) mindent elkövet annak érdekében, hogy kellemes szellemi leárnyékoltságunkban megfelelően irányíthatóvá váljunk. Ruháinkon, felszereléseinken hordjuk a fogyasztás bélyegét, a márkanevek és mesterséges életérzések önkéntes ügynökei lettünk. Természetesen, vásárolni kell, a pénz és az áruforgalom szükségből jött létre, de valójában hányan és hányszor gondolkodtunk el a polcok előtt, hogy vásárlásunkkal milyen szenvedéseket okozunk az állatoknak, milyen környezeti károkat segítünk elő, mennyire károsítjuk az egészségünket, milyen emberi jogokat sértünk meg és kiket támogatunk? Saját szükségleteink szerint választunk-e, vagy a reklám teremti-e meg a piacot, a termékkel a marketing választ minket és hiteti el, hogy a döntés a mi kezünkben volt?
Miért jó a reklám? Cinikusan kérdezek vissza: miért, jó a reklám? Definíciója magában hordozza a buktatókat (reklám WIKI). Szépek leszünk, érdekesek leszünk, barátaink lesznek, csodálni fognak... mindezt pénzért megvásárolható módon. És akkor még itt van a gyerekeket célzó, félelmet keltő és megannyi aljas trükkel élő hirdetés. Azt mondod, de hát ez csak reklám, nem vesszük komolyan... Mindennapi szellemi energiánkat felemésztő, nagyrészt értéktelen üzenettömeg ez. Komoly dolog. Médiaértésben segít a házi víziló: www.mediatudor.hu
Mindennapi bevásárlásainknál a leghasznosabb tanács: írjunk cetlit. És csak azt vásároljuk, amiről otthon is úgy gondoltuk, hogy szükséges. Mert képzett szakemberek kapnak azért fizetést, hogy a polcok között eszünkbe jusson: ez is, meg az is kellene még, mindaddig, míg a tudatosan hatalmasra méretezett bevásárlókosárral elérjük a pénztárt, hogy az ott elhelyezett apróságokból még megfűszerezzük a napi fogyasztást, hogy a sikító gyerek is befogja végre a száját. Ezt a célt szolgálják a mindent-egy-helyen-parkolóval áruházak, a látszólag előnyös fizetési feltételek, az akciók, amitől azt hisszük, jól jártunk – mind a kényelmünket és megelégedésünket lesik, bár ennek emberi kapcsolataink fizetik meg az árát hosszú távon. Mert az életszínvonal és az életminőség nem jár kéz a kézben ebben a világban.
Fölösleges ragozni, miért érdemes hazai gyártóktól vásárolni ahelyett, hogy külföldi vállalatokat gazdagítanánk. Egyrészt, lecsökken a sokszor kontinenseken átívelő szállítás terhe (mitől is olyan olcsó a távoli termék, mikor és kik fizetik meg keservesen a különbözetet?), másrészt, védjük vele az itthoni megélhetésünket. A mamutvállalatok, bár befektetőként és munkahelyteremtőként tűnnek fel, hamar továbbállhatnak, ha erősödik a szakszervezet vagy az életszínvonal nagyobb bérekre kötelezi őket. Az utánuk maradt űrt nehezen tudja befoltozni a helyi közösség. A nagyvállalatok koncentrált terhelést is jelentenek, ami már meghaladhatja a környezet befogadóképességét (YouToube: Greenpeace Dove). A hazai termékeket címkével látják el (www.fabricatinromania.ro). A kiskereskedők létét is fenyegetik az országhatárokon átívelő üzletláncok, melyek az árharc miatt sokszor előnytelen szerződésekkel keserítik a hazai termelők életét. A kis helyi boltokban kicsi a választék, de minek a világ összes országából nevetségesen olcsón összehordott zöldségek között ténferegni, mint egy groteszk színű botanikus kertben, amikor a sarki boltban általában megterem mindaz, ami kell. És szóba állnak velünk, és nevünkön szólítanak, meghallgatnak, amit még sokáig nem lesz képes utánozni egy nagyáruház uniformizáltan mosolygó legénysége.
Persze, mi mindannyian tudjuk, a bevásárlás nem egyszerű. Olyan megerőltető tevékenység, amihez gondolkozni is kellene. Például elolvasni a címkéket és bizony utánaolvasni az adalékanyagoknak is. Túlzásokba esni azért nem kell, az E-számok között közönséges anyagok is találhatók (www.humusz.hu/kiadvanyok/e-szamok átfogó kép és hang anyagtár E-ledeleinkről; adalekanyag.lap.hu, tudatosfogyaszto.hu). Érdemes más szempontból is megvizsgálnunk a választott termékeket, például a tojásokon megjelenő pecsétnek tartalmaznia kellene a szárnyasok tartásmódját is, ezáltal adva lehetőséget a ketreces szárnyasfarmok bojkottálására. A kozmetikai cikkeket sok cég állatokon teszteli, olyan körülmények között, amelyeket elképzelni is nehéz (YouToube: animal testing). Szerencsére, néhány gyártó piktogrammal jelöli termékén, ha ebben a frankensteini mutatványban nem vesz részt.
A piaci részesedésért vívott árharc eredménye az is, hogy a legolcsóbb munkaerőt alkalmazza néhány cég. Így történhet meg, hogy a fejlődő országokban sokszor tíz esztendő alatti gyerekek, lehetetlen körülmények között termelik meg javainkat – alig centekért (YouToube: child labour, sweatshops). Összességében elmondható, hogy sok vállalkozás nem üti meg a fair trading (a méltányosság elvén alapuló szabadkereskedelem – szerk.) erkölcsi szintjét, közösségeket tesznek tönkre, élőhelyeket pusztítanak el, vitatott génmanipulációs eljárásokat alkalmaznak, állatokat kínoznak, tudatosan, burkoltan vagy nyíltan egészségünkre törnek termékeikkel.
Azt hihetnénk, hogy ekkora fogyasztói nyomás ellen semmit sem tehetünk, pedig megtehetjük, hogy nem vásárolunk városi terepjárót, mert az életérzés, amit sugall, szánalmas, nem vesszük meg az alkalmi árustól a lekaszált védett virágainkat (hóvirág, nárcisz, havasi gyopár), védett állataink bundáját, arany ékszereket (1 g arany = 20 t veszélyes hulladék), nem eszünk gyorséttermekben, elutasítunk kozmetikai cikkeket, melyeket kegyetlen módon teszteltek, nem dohányzunk...
És közben elborít a „néma eladó”, vagyis a díszes csomagolás (a termék árának sokszor 5–40 százaléka), s a sok szórólap, amiből minden családban több tíz kiló gyűl évente, s ami hamarosan hulladékká válik. Az általa hordozott reklámüzenet a kukából kikandikálva egészen másmilyen érzést közvetít. Minél hétköznapibb a termék, annál inkább összeolvad tudatunkban a márka a szemét fogalmával... Már ha van fogalmunk arról, hogy a vissza nem váltható csomagolás súlyos bűntény az eljövendő nemzedék ellen. A legnyilvánvalóbb csomagolási hulladékok a PET-palackok (pillepalackok), a bevásárló szatyrok (www.mindentudas.hu, Czvikovszky Tibor: Lehet-e „zöld” a műanyag? 2005. októ ber 3.). Tenni ellene egyszerű. Mindenből a visszaválthatót, hacsak nem feltétlenül elengedhetetlen. De sokszor nem elengedhetetlen. Bevásárlószatyrunk több száz év alatt bomlik le, miért ne használhatnánk ugyanazt minden nap, amíg el nem rongyolódik? De persze gyarló az ember, mindenre képes kényelméért. Ami meg ingyen van, az ugye jó. Rengeteg papírt is felhasznál a marketing és a csomagolóipar, több termék többszörösen csomagolt, amit legtöbbször csupán az esztétika indokol. A kompozit csomagolás különösen hátrányos, mert megnehezíti az újrafelhasználást.
Azonban nem csak a csomagolás szemét. Nem divat javítható termékeket gyártani, viszont divat pár évente lecserélni eszközeinket, ruhatárunkat. Mindez a környezetünket terheli, különösen ha ezek veszélyes anyagokat tartalmaznak. Az elektronikai cikkek vásárlásánál érdemes figyelni a zöld bélyeggel ellátottakat, ezek árában ugyanis benne foglaltatik az áru majdani hulladékkénti kezelése is, így az eladóknak kötelességük majd ezeket a termékeket visszavenni tőlünk (www.ecotic.ro).
Összegzésképpen: kerüljük a gyenge minőséget, az egyszer használatos árukat, tartós, de megunt portékáinkkal próbáljunk meg olyanoknak kedveskedni, akiknek nem telik újra.
S hogy kiteregessük a szennyest: lehet káros maga a termék is amit használunk, egyik legközönségesebb háztartási példa a foszfátot tartalmazó mosószer okozta eutrofizáció, más szóval vízvirágzás, örökzöld megfogalmazásban: „a vízbűl veszi ki a zokszigént. Teccik érteni?” De persze van itt még vízlágyító, amit megvásárolunk külön, holott a legtöbb mosószer tartalmazza (piktogram a csomagoláson), az öblítő, az optikai fehérítő (!), a reakciókat hatékonyabbá tevő enzimek és megannyi intelligens csodaszer, amik – bocsánat: „akik” – majd helyettünk gondolkoznak.
Ha mindent úgy csinálunk, ahogyan a marketing diktálja, a bőrünk steril lesz, a ruhánk selymes, a mosógép tovább él... a mosónők meg ugye köztudottan korán halnak...
Jó tudni, hogy a 0–7% foszfáttartalom vagy a zeolit a természetbarátabb megoldás. Az EuroCompact programról bár megoszlanak a vélemények, de pusztán a kevesebb mosószer felhasználása, illetve szállítása miatt üdvösebb megoldás. A tudatosvásárló-web oldalon számos, háztartásban hasznos alternatív és környezetbarát ötletet találunk, amivel a marketingígéretekkel vetekedő eredményeket érhetünk el, de készüljünk fel arra, hogy például az egykori mosószódát hason csúszva a legalsó polc mélységes bugyrából kell előhúzni, hiszen a polcdíjat inkább a nagy cégek fizetik meg.
Bár a probléma állami intézkedéseket igényel (több nyugati országban már nincs ingyen zacskó a boltokban, nem használnak PET-palackokat, tiltanak bizonyos adalék anyagokat stb.), azért elsősorban mi vagyunk a felelősek saját vásárlási szokásainkért, nemtetszésünknek hangot adni kötelességünk. A tudatos vásárlói forradalom elkezdődött, gondolatébresztőnek született a ne vásárolj semmit nap is. Számtalan fórumon indítanak vásárlói bojkottokat vállalatok megleckéztetésére – néha sikerrel (www.bojkott.hu/nevasarolj). A tiltakozás másik eszköze lehet a shop dropping, vagyis a bolti oda-lopás, amikor a bolt polcain gondolatébresztő üzeneteinket helyezzük el, átcímkézzük a nemkívánatos termékeket – mint ahogyan a reklámiparban, az ellenállásnak is csak a képzelet, meg a bolt biztonsági személyzete szabhat határt (Freewords, Protest Art, No logo).
Hogy a világgazdaságot képes lenne-e megtartani a fair trading – nehéz kérdés, de ha van bennünk szemernyi jóérzés, kötelességünk gondolkozni, érezni és ennek megfelelően élni. Vásároljunk. Ésszel. Amit kell. És jó lesz mindenkinek.
Linkek:
Kiemelten ajánlott: www.tudatosvasarlo.hu, a Tudatosvásárló magazin archívuma is letölthető innen
http://bojkott.lap.hu/
Filmek: Fast Food Nation, Story of Stuff, The Corporation, Dispatches Supermarket Secrets, Supersize me, http://www.metacafe.com/watch/1217200/one_day
|
|
